SZENT MÁRTON HETE
Idén is megrendezésre került óvodánkban a Márton-nap. Immár második éve ez nem csak egy egynapos német nemzetiségi program, hanem egy egész hetet átfogó, multikulturális projekt- terv. Nemcsak a német nemzetiségi hagyományokkal ismerkedtek a gyermekek, hanem betekintést nyerhettek a cigány kultúrába is. Idén a gyermekek a következő programokon vettek részt:
Hétfőn lampionokat és szalma-nyakláncot készítettek, és megismerkedtek Szent Márton legendájával is. Kedden a punya- készítés („cigány- kenyér”) technikáját sajátíthatták el, illetve próbálhatták ki. Utána pedig néhány iskolás gyermek tartott az óvodásoknak cigány táncokból bemutatót, illetve beás nyelven énekeltek az apróbbaknak. A műsor után az óvodásoknak lehetőségük nyílt arra, hogy elsajátítsanak néhány egyszerűbb tánclépést, illetve, hogy kipróbálják, hogyan is lehet egy zománcozott vizeskannával zenélni.
Köszönjük szépen az iskolás gyermekeknek a színvonalas műsort, mindenkinek nagyon tetszett!
Szerdán bábelőadás volt a tornatermünkben, amely során Kolontos Palkó történetét ismerhették meg a gyermekek. A mellékelt kép bizonyítja, hogy mindenkinek nagyon tetszett az előadás.
Csütörtökre családi napot szerveztünk, meghívtuk délelőttre a szülőket. Az ő segítségükkel készítettük el a gyermekekkel közösen a töklámpásokat. Minden korosztály a képességeinek megfelelően vette ki részét a munkából, mindenki nagyon jól érezte magát. (Sőt, szerintem néhány felnőtt jobban élvezte, mint a gyermekek!)
Mire végeztünk a rengeteg tök kifaragásával, már meg is érkeztek óvodánkba a negyedik osztályos iskolás gyermekek, akik magyar táncokból tartottak nekünk egy kis ízelítőt, majd közös tánccal zártuk a délelőttöt. Kicsik és nagyok egyaránt kifulladásig táncoltak, és nagyon élvezték a közös mulatozást. Az iskolások pedig nosztalgiázhattak kicsit, visszaemlékeztek a „nem is oly régen véget ért” óvodás éveikre.
Pénteken délelőttre zeneovit szerveztünk, amit…Erika tartott. Ő már többször tartott előadást gyermekeinknek, de mindig más és más témában, ezért soha nem lehet megunni. A gyermekek aktívan részt vesznek ilyenkor az előadásokon, az előadóval együtt éneklik a már ismert dalokat.
Péntek délután került megrendezésre az egész heti programsorozatot lezáró „Márton napi mulatság”. Az előző nevelési évben már akkora érdeklődésre tett szert ez a program, hogy már nem fértünk be az óvoda tornatermébe. Ezt elkerülendően erre az évre a Kultúrházba terveztük a mulatságot.
A gyermekek az egész heti programok mellett szorgalmasan készültek a pénteki szereplésre. Minden csoport összeállított egy kis műsorcsokrot, amit előadott a nem kis létszámban összegyűlt közönség számára. Óvodánk német nemzetiségi tánc-csoportja is készült egy kis műsorral. A nagysikerű előadások után került sor a lampionos felvonulásra.
A felvonulás útvonalán világító töklámpások mutatták az utat a lampionokkal világító gyermekeknek, akik jókedvükben végig énekeltek. Az énekszóra előbújó érdeklődő lakókat pedig kaláccsal kínálták meg.
A Kultúrházba visszaérve, üdítő és sütemény várta a megfáradt gyermekeket (a szülőknek köszönhetően), majd akinek még volt kedve és ereje, részt vehetett a német nemzetiségi táncos mulatságon. Este hétig mulattak az apróságok.
NAGYON SZÉPN KÖSZÖNJÜK:
- a Szülői Szervezet tagjainak, hogy ilyen aktívan kivették a részüket a szervezésből,
- az összes szülőnek az üdítőket és a finom süteményeket, illetve
- a szereplőknek a színvonalas műsorokat és az aktív részvételt!!!
/JÖVŐRE IS SZÁMÍTUNK RÁJUK!!!/
Király Nikoletta Flóra
német nemzetiségi óvodapedagógus |